Szakértői Bizottság blogja

Ez a blog azzal a céllal jött létre, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 2. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság friss, naprakész tájékoztatást nyújtson ügyfeleinek a bizottsági munkával, az oktatási törvények és rendeletek változásaival kapcsolatban.

2. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság új nyomtatványa

2012.03.06. 15:05 :: Szakértői Bizottság

 

Tisztelt Látogatók!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekek/tanulók felülvizsgálatát az alábbi nyomtatványon legyenek szívesek ezentúl leadni. Csak a hiánytalanul kitöltött kérelmeket tudjuk elfogadni.

 

2011. augusztus 1-jétől a 4/2010. (I.19.) OKM rendeletben változás történt, ami érinti a szakértői és rehabilitációs bizottság munkáját.

A 10. § (1)-(7) pontjai értelmében a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók első vizsgálatakor, valamint az első felülvizsgálatakor, illetve a folyamatos figyelemmel kísért tanulók lezáró vizsgálatakor az Oktatási hivatal szakszolgálati-esélyegyenlőségi szakértőt köteles biztosítani. Az Oktatási Hivatal megkeresését – szakszolgálati-esélyegyenlőségi szakértő biztosítására – csak szülői kérésre tudjuk törölni.

Ezért kérjük, hogy amennyiben halmozottan hátrányos helyzetű a tanuló azt a kérelmen tüntessék fel. A mellékelt nyilatkozatot csak abban az esetben kell kitölteni, ha a gondviselő nem kívánja szakértő jelenlétét a vizsgálaton.

 

Együttműködésüket és segítségüket köszönjük!

 

Pedagógiai vélemény kontroll vizsgálathoz:

szakertoi.blog.hu/media/file/Pedagógiai vélemény kontrollvizsgálathoz 2_TKVSZRB.doc

Nyilatkozat szakszolgálati esélyegyenlőségi szakértői lemondásához (3h gyerekekhez):

szakertoi.blog.hu/media/file/Nyilatkozat szakértőhöz.doc

Kérelem szülőknek/gondviselőknek:

szakertoi.blog.hu/media/file/Kérelem(1).doc

komment

Címkék: nyomtatványok

Kézikönyv a sajátos nevelési igényről és az integrációról

2010.12.15. 11:05 :: Szakértői Bizottság

Kézikönyv a sajátos nevelési igényről és az integrációról

Megjelent a Szakértői Bizottság által szerkesztett Kézikönyv a sajátos nevelési igényről és az integrációról című kiadvány legújabb kiadása a jogszabályi változásoknak megfelelően.

 A 2010-ben kiadott könyv tartalmából:

  • A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok működése, feladata, törvényi háttere
  • Fogyatékosságok típusai
  • Az integráció - alapismeretek, típusai és szintjei, gyakorlati alkalmazása, előnyei és hátrányai

A kiadvány megrendelhető a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 2. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság telefonszámán és e-mail címén, vagy személyesen a Bizottság székhelyén. 

E-mail: szakertoi2@gmail.com

Telefonszám: 06-(44)300-190

Személyesen: 4700 Mátészalka, Képes G. u. 2/a.

Ára: 1100 Ft.

komment

Nyári szünet - Ügyfélfogadási rend

2010.07.13. 07:41 :: Szakértői Bizottság

Tájékoztatjuk kedves látógatóinkat, hogy a nyári szünetben az ügyfélfogadási rend:

minden szerdán 8-12 óráig tart.

komment

Mátészalka képekben

2009.09.18. 09:03 :: Szakértői Bizottság

Az alábbi képek a bizottság új, mátészalkai székhelyén készültek a beköltözés hetében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejárati oldal a Móricz Zsigmond utca felől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A váró

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adminisztrációs helyiség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vizsgáló helyiségek

Mint látható, a berendezés és a felszereltség még nem teljes, de kész arra, hogy a bizottság megkezdje a 2009/2010-es tanévi munkáját.

 

komment

Címkék: szakértői bizottságok működése

Elérhetőségek

2009.09.15. 14:05 :: Szakértői Bizottság

Tisztelettek köszöntünk mindenkit a 2014/2015-ös tanévben!

Postacímünk:

4700 Mátészalka, Képes G. u. 2/A.

Telefon/Fax:

(44) 300-190

E-mail:

szakertoi2@gmail.com

Minden kedves partnerünknek jó munkát és sikeres tanévet kívánunk!

 

komment

süti beállítások módosítása